Jó ideje mást se hallunk, csak, hogy válság van. Ez már nem is számít újdonságnak. De azért járjuk csak kicsit körbe ezt a témát.

Ne értsenek félre, nem fogok most semmi újat mondani, csak kicsit helyre szeretném tenni a dolgokat!

A válság ugyanis a többség szerint egyértelműen az amerikai hitelezések miatt alakult ki. Ez lehet, hogy tényleg így is van. De azt azért nem szabad elfelejtenünk, hogy a média szerepe elképesztően nagy, és sajnos nem mindig előnyös ebben a témában. Gondolok itt például arra, hogy az ember nap mint nap hallja a rádióban, hogy a Forint árfolyama így meg úgy áll. Túl sok értelme szerintem nincs ennek, hiszen akit ténylegesen érint ez az árfolyam, az amúgy is követi rendszeresen. Másrészt a hír-érték éppen az, amikor valami különleges esemény történik. Viszont ilyenkor nem lenne szabad kihagyni az előzményeket, mert magában az, hogy ma délelőtt éppen hol tartott az árfolyam, hát az igencsak kevés információ.

Vicces jelenség egyébként, hogy abban a két – három hétben, amikor elterjedt, hogy most aztán válság van, akkor mindenki elkezdett erre építkezni. Létrejöttek a válság blogok, fórumok, rovatok. Mind-mind elhalmozva minket, az olvasókat elképesztően jó tanácsokkal. Na hát éppen ez az amiből nem kér a legtöbb ember. A legcélravezetőbb a józan ész. Nem kell ide semmi más. Főleg nem olyan jótanácsok, hogy na aztán most kell befektetni.

Szeretnék egy kijelentést tenni:

Aki úgy vesz részvényt, hogy előtte nem nézi meg az árfolyam alakulásának grafikonját, borzalmas hibát követ el.

Kérem ezt nagyon jól jegyezzék meg, és figyelmeztessenek mindenkit, aki el fogja követni ezt a hibát.

Felmerül a kérdés, hogy akkor kiben bízhatunk ha szeretnénk például részvényt vásárolni?

Szerintem Önök is tudják a választ: csak saját magunkban!