" />
  • Mitől jó egy tőzsde tanfolyam?

    Röviden megfogalmazva: attól jó, hogy a végére sikeres kereskedők leszünk!
     

    El lehet ezt érni egy négynapos tanfolyamon?
     

    EL! Persze ehhez sokat kell gyakorolni közben és a házi feladatokat is mindig meg kell csinálni!
     

    Miért inkább az egyik tanfolyam, mint a másik?
     

    Ár/érték arány! Ez mindent elmond. A legtöbb helyen adnak előre részletes tematikát. (Ha nem kaptunk, akkor kérjünk mindenféleképpen!) A tanfolyamok tematikáit összehasonlítva láthatjuk, hogy melyik mit tartalmaz. Bár biztos lesz olyan, amit nem értünk, akkor is láthatjuk, hogy melyiknél mi igen és mi nem szerepel a tananyagban.
     

    Amire érdemes még odafigyelni: ajánlatos a kisebb létszámú csoportbeosztásokat keresni, mert tapasztalatból tudom, hogy a tanulók sokkal inkább teszik fel az eszükbe jutó kérdéseket egy kisebb csapat előtt, mint egy 50-100 fős előadóban, ahol legrosszabb esetben lehetőség sincs a kérdésekre.
     

    Figyelem!
     

    Az olyan tanfolyamokat pedig egyenes felejtsük el ahol nincsen gyakorlat. Ez nagyrészt nem elméleti szakma!
     


  • A 2009-es év összegzése

    Az elmúlt évben tanúi lehettünk egy igen érdekes eseménynek. Méghozzá a változatosságnak!
     

    Változatos volt az elmúlt egy év, mert másképpen zajlottak a dolgok, mint eddig. Változatos volt, mert minden iparág, részvény és árfolyam különböző módon reagált a válság hatásaira. Változatos volt a 2009-es év mert minden tőzsdei kereskedőtől és elemzőtől más és más információkat lehetett hallani időnként. És ezen a ponton elgondolkozunk, hogy talán voltak pozitív hatásai is a válságnak és az elmúlt esztendőnek?
     

    A folytatáshoz bejelentkezés szükséges. - Login or Register


  • Nyereség zuhanó árfolyamon?

    Hiszik-e vagy nem, de ez lehetséges. Elmondom hogyan:
     

    Shortolással! Amikor valaki shortol, először eladja a részvényt, majd később, amikor olcsóbb, akkor megvásárolja.
     

    A folytatáshoz bejelentkezés szükséges. - Login or Register


Blog WebMastered by All in One Webmaster.